Hogyan hat a táplálkozás a hormonrendszer működésére?

Az egyéni különbözőség abban is megmutatkozik, hogy milyen testalkati adottságokkal rendelkezünk, valamint túlsúly kialakulása esetén mely élelmiszerek azok, melyek az egyes hormontermelő mirigyekre hatást gyakorolva többlet zsírlerakódást eredményeznek a különböző testtájékokon. A megfelelő testalkat kialakításánál – a táplálkozási típusnak megfelelő étkezés betartása mellett -, az egyén hormonális sajátosságai is fontos szerepet játszanak.

Az 1950-es években Henry Bieler kutató azt kezdte el vizsgálni, hogy miért, és mitől híznak egyesek egyenletesen, mások pocakra, vagy „úszógumiszerűen”, illetőleg főként combra és fenékre. Az egyes táplálékok és az alkati adottságok kapcsolatát a hormonrendszerben találta meg. Vizsgálatai során azt állapította meg, hogy az egyes alkati adottságok és bizonyos élelmiszerek gyakori és túlzott fogyasztása között kapcsolat van. Kutatómunkája során tapasztalta, hogy a különböző alkati adottságokkal rendelkező egyének esetében egyes élelmiszerek befolyást gyakorolnak bizonyos hormontermelő mirigyek működésére, és ugyanezen élelmiszercsoportok képesek az egyén energiaszintjét átmenetileg megemelni is. Megfigyelte azt is, hogy ugyanezekkel az élelmiszercsoportokkal ingerelhetővé válnak egyes hormonmirigyek, vagyis kialakul bennük egy fokozott vérbőség, fokozott hormontermelés. Négy olyan hormontermelő mirigyet talált, melyekkel kapcsolatban úgy látta, hogy szoros kapcsolatban állnak az anyagcsere működésével:

  • agyalapi mirigy
  • pajzsmirigy
  • mellékvese
  • petefészek

megoldas-a-problemara-9

Henry Bieler észrevette, hogy az adott hormontermelő szervre hatást gyakorló egyes élelmiszerek csoportja az adott egyén számára egyfajta jóleső, megnyugtató érzéssel is párosul, vagyis átmenetileg megnő az egyének energiaszintje, és ezért az egyes hormontípusba tartozó egyének gyakran és nagyobb mennyiségben fogyasztják azokat az élelmiszereket, melyek az adott hormontermelő mirigy működésére hatást gyakorolnak. Azonban évek, évtizedek során az adott, dominánsan működő hormontermelő mirigy tevékenysége az állandó „túlingerlés” hatására lelassul, végül pedig kimerül. Ennek következményeként felborul a hormonháztartás, egyre jobban lelassul az anyagcsere-működés, és a leginkább kedvelt, gyakran fogyasztott élelmiszerektől az ember elkezd hízni a különböző testtájékaira.

A folyamat olyan, mint egy ördögi kör, melyben bizonyos élelmiszerek gyakori és túlzott fogyasztásával folyamatos hatást gyakorolunk az egyes hormontermelő mirigyekre, melyek lassuló reakcióképessége még többszöri, és egyre nagyobb mennyiségű úgynevezett. „energiaszint-növelő élelmiszerek” fogyasztására sarkallja a szervezetet. A folyamat elhízáshoz vezet, és a zsírpárnák az adott hormontípussal összefüggésben álló testtájékokra rakódnak le.

Tudtad, hogy a Metodic Foodtól olyan ételeket rendelhetsz, amelyek a táplálkozási típusodnak megfelelőek? Legyél karcsúbb, fittebb és egészségesebb, ne mérgezd magad tovább! Tudj meg többet a Metodic Foodról! Töltsd ki ingyenes kérdőívünket, hogy célzottabban rendelhess!

A túlsúly leküzdése tehát nem csak a táplálkozási típusnak megfelelő helyes étrend betartásával valósítható meg, hanem oda kell figyelni az adott hormontípusnak megfelelő élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére is. A különböző hormontípusok az egyéni alkati adottságoknak megfelelően, különböző mozgásformák gyakorlásával is optimalizálhatják formáikat.

A következőkben bemutatjuk, hogy a különböző hormontípusok milyen testalkattal rendelkeznek, elhízás esetén pedig kinél, mely testtájékokra rakódnak a zsírpárnák. Az egyes hormontípusokhoz ezek mellett, tipikus személyiségjegyek is megfigyelhetők.

Agyalapi típus

Agyalapi

Az agyalapi típusba tartozó emberek átlagos testalkattal, laza, puha kötőszövetekkel, és arányos alkati adottságokkal rendelkeznek. Egyenletesen híznak, “babahájszerűen” rakódnak a zsírpárnák minden testrészükre, szinte egyszerre. Alapvetően gyermeki beütésű arcuk is párnásabb, kerekebb lesz ilyenkor. Az egyenletes hízás miatt 5-10 kg testsúlyfelesleg sokszor szinte meg sem látszik rajtuk. Az agyalapi típus jellemzően a reggeli órákban aktív, a délután folyamán kezd el fáradni, ilyenkor nyúlnak az általuk kedvelt “energiát adó” élelmiszerekhez.

Pajzsmirigy típus

pajzsmirigy

A pajzsmirigy-típusba tartozó emberek általában vékonyabb testalkattal, akár átlagon aluli testtömeggel is rendelkezhetnek. Jellemzőek a viszonylag hosszú, vékonyabb lábak, illetve a vékony csukló és boka. Hölgyek esetében a legkevésbé látszik a nőies derék, vonala, csípőjük is is inkább egyenes, nem jellemző az úgynevezett “körte” forma. Amikor híznak, a testtömeg-gyarapodás jellemzően a hason, csípőn „úszógumiszerűen”, és a combok külső oldalán jelenik meg. Energiájuk a nap folyamán állandóan ingadozik.

Megvan az elképzelés, milyen típus lehetsz? Szeretnéd elhagyni azokat az élelmiszereket, amelyek rosszat tesznek, de nem tudod, hogyan kezdd? Anyagcseretípus-mérés útján többek közt az is kiderítjük, hogy milyen hormontípusba tartozol, és ez alapján mit érdemes elhagynod. Emellett, az anyagcseretípust azért is fontos, hogy tudd, mert bár a hormondominancia meghatározza, mit ne egyél, az, hogy mit érdemes bevinned, és milyen arányban, és milyen a számodra ideális étrend, az más jellemzőkön múlik.

Mellékvese típus

mellékvese

A mellékvese-típusba tartozó emberek általában robosztus alkati adottságokkal, erős csontozattal és izomzattal rendelkeznek. Amikor híznak, szintén egyenletesen, a különböző testtájékokra rakódnak a zsírpárnák, azonban jellemző – főként a férfiaknál, de időnként nőknél is – a kitüremkedő, kerek, kemény tapintású has. Ez annak is köszönhető, hogy a mellékvese-típus kevésbé hízik a bőre alá, sokkal inkább a zsigeri szervek köré. Hölgyek esetében jellemzőek a nagy mellek, hízáskor is a felsőteste, mellei és a háta, felkarja nagyobbodik meg, csípője inkább kisebb marad. Délután és este aktívabb típus.

Petefészek típus

petefészek

Mivel a petefészek női, belső nemi szerv, ezért ebbe a hormontípusba csak hölgyek tartozhatnak.

A petefészek-típusú nők általában kisebb testfelépítésűek; vékonyabb felsőtesttel, lapos hassal és a vállaknál szélesebb csípővel rendelkeznek. Az izomzatuk erőssége sem egyenletes, a fenék és lábak hangsúlyosabbak. Amikor híznak, a zsírpárnák is főként az alsó testtájékokra, csípőre, fenékre, combokra rakódnak. Hízás esetén ők rendelkeznek a legaránytalanabb testalkattal, azonban megfelelő sporttal és táplálkozással nagyon nőies és szexi alkat varázsolható belőlük. Mivel ennyire egyenetlenül híznak, már 2-3 kg testsúlyfelesleg is hamar meglátszik rajtuk. Ennél a típusnál jelenik meg a legfokozottabban a combokat és feneket veszélyeztető cellulitisz, vagyis narancsbőr. Reggel és késő este a legaktívabbak.
Tovább >

Forrás: Henry Bieler Richtige Ernährung – Deine beste Medizin, CDP, 2001

 

 

 
 

Magadra ismersz?

Magadra ismersz?
  • Súlyproblémával küzdesz, fogyni/hízni szeretnél?
  • Hirtelen tör Rád a farkaséhség, és ilyenkor úgy érzed, csillapíthatatlan az étvágyad?
  • Volt már jojó-effektusod korábbi diétáid során?
  • Fokozott vágyad van az édességekre?
  • Étkezés után azonnal Rád tör az álmosság?
  • Emésztési problémáid vannak?
  • Vércukorszinted gyakran ingadozik?
  • Magas vérnyomással küzdesz?
  • Gyakran levertnek, energiátlannak érzed magad; fáradékony vagy, esetleg hiperaktív?
  • Rossz a közérzeted, gyakori hangulatváltozásaid vannak?