H. Krisztina
Elégedett vagyok és remélem, hogy egyre elégedettebb leszek. Extra nagy súllyal kezdtem neki a Metodic programnak, 155 kg -val. Jelenleg 141 kg vagyok. Nem éhezek, nem érzem magam éhesnek és ezáltal nem kezdek el remegni, hogy azonnal és most ennem kell valamit. Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy némelyik ajánlott ételt nem tudom megenni, ilyen például a marhahús, ami nekem kimondottan ajánlott, ezt csirkével szoktam helyettesíteni.
Méréssel és tanácsadással kapcsolatban nem tudok Önöknek új ötleteket adni. Engem Basa Péter mért, nagyon kedves volt, segítőkész, humoros, minden kérdésemre válaszolt. Nem tudom, hogy mivel tudnának több információt átadni másoknak. Az első két hét nagyon nehéz volt, kigondolni, hogy mit ehetek, utánajárni az alapanyagoknak, és nem inni tejeskávét:) Talán erre egy kicsit jobban felhívhatják a figyelmet, különösen egy olyan embernél, mint én, aki minden tejterméket imádott, így múlt időben!
Saját környezetemben tapasztaltak alapján azt a következtetést vontam le, hogy a befogadóképes ember körülbelül megérti a program lényegét. A nem befogadóképes embernek pedig teljesen feleslegesen magyarázok, mert csak viszi a magáét: “Nem eszel tejterméket, de azt enni kell! A kávét se iszol? De az finom!”
Másik észrevételem az lenne, hogy januártól nem jönnek a lelkesítő emailek!:) Engem ezek a levelek mindig új energiával töltenek fel, legyen benne szó a kókuszzsírról vagy a vajtermékekről. Szeretnék újabb leveleket kapni!