Miért alakultak ki a különböző táplálkozási típusok?

Az emberiség a történelem során különböző földrajzi zónákban telepedett le, ahol a rendelkezésre álló táplálékok segítségével kellett túlélniük az adott körülményeket.

földrajzi-zónák-és-táplálék

Elődeink Kelet-Afrika füves pusztáiról kezdték meg az évezredeken át tartó benépesítését a világ többi részének. Útjuk során különböző földrajzi zónákba érkeztek, ahol természetesen változott a rendelkezésükre álló táplálékkínálat is. Mivel akkor még sem a földművelés, sem az állattenyésztés nem fejlődött ki, azokból a táplálékokból kellett megélniük, ami az adott helyen rendelkezésükre állt – amit gyűjtögettek és levadásztak.

2 kicsinyített

Annak következtében, hogy hol telepedtek le, a táplálékkínálat nagyon különböző volt. Ezt legjobban két szélsőséges példa szemlélteti:

Kb. 90 000 évvel ezelőtt egy csoport Dél-Indiába érkezett, ahol a növényzet sűrű és buja. Bár lehetséges itt is állatokra vadászni, de a táplálékkínálat jobbára különféle termésekből, gyökerekből, gyümölcsökből és zöldségekből áll. Itt az éhséget könnyebb és egyszerűbb ezekkel a táplálékokkal csillapítani, a vadászattal járó veszélyek és fáradozások helyett. Tehát itt a táplálkozás szénhidrátban nagyon gazdag és igen fehérjeszegény.

Ehhez hasonló a „szénhidrát táplálkozási típusú” ember, aki a fent említett táplálkozást igényli ahhoz, hogy szervezete optimálisan működhessen a mindennapokban.

eskimo-2

Ezzel ellentétes a „fehérje táplálkozási típusú” ember, akinek táplálkozási igényeit leginkább az eszkimókéhoz lehet hasonlítani. Az eszkimók a hideg Alaszkában telepedtek le, ahol a táplálékkínálat merőben eltér pl. Dél-Indiához képest. Itt főleg zsírban és fehérjében gazdag táplálékok találhatók, mint pl. a hal, a fóka, ezért nekik ezekből az alapanyagokból táplálékokból kellett megvalósítani táplálkozásukat.

Ez a két szélsőséges példa jól illusztrálja azt, hogy két embernek mennyire eltérőek lehetnek a táplálkozási igényei és szokásai. A táplálkozási típust alapvetően két dolog határozza meg: az egyik a genetikai sajátosságunk, a másik pedig az életviteli szokásaink, környezetünk. A modern civilizációban az ember legyőzte a távolságot, ezért a különböző táplálkozási típusba tartozó népcsoportok elkezdtek egymással keveredni. Emiatt rengeteg altípus alakult ki.

Ahhoz, hogy teljes képet kapj saját tested igényeiről, az anyagcseretípus-mérés szolgál megoldásként.

Tovább >

 
 

Magadra ismersz?

Magadra ismersz?
  • Súlyproblémával küzdesz, fogyni/hízni szeretnél?
  • Hirtelen tör Rád a farkaséhség, és ilyenkor úgy érzed, csillapíthatatlan az étvágyad?
  • Volt már jojó-effektusod korábbi diétáid során?
  • Fokozott vágyad van az édességekre?
  • Étkezés után azonnal Rád tör az álmosság?
  • Emésztési problémáid vannak?
  • Vércukorszinted gyakran ingadozik?
  • Magas vérnyomással küzdesz?
  • Gyakran levertnek, energiátlannak érzed magad; fáradékony vagy, esetleg hiperaktív?
  • Rossz a közérzeted, gyakori hangulatváltozásaid vannak?