Ez a baj a rendszertelen étkezéssel: tanulmányban vizsgálták a hatásait


Óramű pontossággal beállított étkezések vagy rendszertelen, hol eszem, hol nem-diéta – kutatók vizsgálták, milyen hatást gyakorolnak az egészségre, illetve a fogyás ütemére. Bár az nem kérdéses, hogy a rendszertelen étkezés minden szempontból kedvezőtlenebb…

 

Fogyás és evés

fogyiAz emberi szervezet működése olyan, mint egy gépezeté. Pontos (menet)rendje van, és igényli is a szabályszerűségeket. Vagyis igényli a rendszert, amire „beállhat”, aminek megfelelően a tőle telhető legjobb teljesítménnyel működhet.

Az evés, az étkezés pedig nem más, mint ennek a gépezetnek a legfőbb üzemanyaga, amiből sem a minőség, sem a mennyiség, sem pedig a rendszeresség nem mindegy. Egy idei tanulmány kifejezetten azt vizsgálta, hogy a szabályos és szabálytalan – rendszeres és rendszertelen étkezési szokások, milyen hatást gyakorolnak a szervezet működésére. Döntően az alábbi területeket befolyásolják:

A fogyásra vonatkozóan a kutatók arra jutottak, hogy a rendszertelen étkezés a fogyás szempontjából még annál is rosszabb választás, mintha valaki egész álló nap, folyamatosan enne, de azt legalább, rendszerben.

Ahogy feljebb írtuk is, a szervezet megköveteli a szabályok betartását, a pontos menetrendet, ugyanis ennek mentén alakítja az anyagcserét is. Ha a táplálkozásod rendszertelen, értelemszerűen az emésztésed is borul, ami nemcsak az alakod szempontjából, de egészségügyileg is komoly károkat okozhat. A hízás egyik fő oka ugyanis minden esetben a hibásan működő anyagcsere.

A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy van kapcsolat az étkezések időzítése, a súlygyarapodás és a metabolizmus problémái közt. A táplálékbevitel rendszertelensége a belső szerveket, és működéseket is látványosan megzavarhatja, például:

Mi történik akkor, ha rendszert viszel az étkezésedbe – és hogyan tedd a fogyás érdekében?

diéta tervHa nagyjából pontosan – maximum fél óra eltéréssel – iktatod be minden nap az étkezéseidet, és a reggelid, ebéded, vacsorád, illetve esetleges további étkezéseid minden nap közel azonos kalóriaértékkel bírnak, a szervezeted egyensúlyát is könnyebb lesz helyreállítani. Az étkezések rendszeresítése magával vonja majd az emésztésed rendszerét is, energiaszinted stabilabb lesz, és a fogyás is könnyebben elérhető lesz majd. Ehhez érdemes először kitalálnod a rendszert, az életmódod alapján: mikor tudsz kényelmesen megreggelizni, mekkora kalóriaértékben szoktál – fontos étkezésed a reggeli, vagy épp, hogy bekapsz valamit? És így tovább a többi étkezéssel is. Illetve, azt is érdemes előre meghatározni, hogy szükséged van-e tízóraira és uzsonnára is? Mert nem mindenkinek felelnek meg a dietetikusok által előírtak. Vannak olyan típusú emberek, akiknek a két-három főétkezés is elég, illetve van, akinek a bőséges vacsora kifejezetten jót tesz, miközben reggelizni alig szokott. A mennyiség mellett pedig a minőség is fontos, egész pontosan, a tápanyagarányok betartása: mindez az anyagcseretípuson és a hormontípuson egyaránt múlik – arról, hogy ez mit jelent, és hogyan tudhatod meg a sajátodat, itt tájékozódhatsz!

Értékelje ezt a tartalmat