3 szuper otthoni módszer, ami kisöpri a méreganyagokat, és fogyaszt is


A villámdiétákban nem hiszünk, ahogy a drasztikus fogyókúrákat sem pártoljuk – mindkettőre megvan az erős, szakmai alapunk. Vannak viszont olyan természetes módszerek, amelyek sokat segíthetnek az optimális formád elérésében, és abban, hogy jóval több energiád és erősebb immunrendszered legyen, mint eddig.

alszikAlvás

Észrevetted már, hogy amikor kevesebbet alszol, akkor intenzívebben jelentkezik az éhségérzet is, szinte egész nap falatoznál valamit? Azért van, mert a tested a pihenés elmaradása miatt, kevesebb energiából kell, hogy gazdálkodjon, és így próbál többet nyerni. Viszont, ha megfelelően kialszod magad, ezek az éhségrohamok elkerülhetővé válnak, így az alakodat is megőrizheted. Emellett az anyagcsere működését is pozitívan befolyásolja a megfelelő mennyiségű alvás, tehát aki eleget alszik, annak hatékonyabban működnek emésztési folyamatai is.
Emellett a nem megfelelő mennyiségű és mélységű alvás hatására a szervezetben megnövekedhet a gyulladásos fehérjék mértéke. Ez felelős lehet például a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásáért is.

Hideg-meleg váltózuhany

A hideg-meleg váltózuhanyról már bizonyára Te is hallottál: ez a csodás módszer fokozza a vérkeringést, segíti a nyirokrendszer méregtelenítését, segíti a felgyülemlett méreganyagok távozását, emiatt csodás bőrfeszesítő, regeneráló hatással rendelkezik. Alkalmazhatod az egész testedre, vagy kényes területek – comb- és fenéktáji narancsbőr esetén csak a lábadra is.

Fontos a technika

A hőfokkal kapcsolatban egyéni, melyik megfelelő: a meleg ne legyen sokkal melegebb, mint amiben zuhanyzol, a hideg pedig annyira legyen érezhető, hogy ne fagyj csontig, de már erősen lúdbőrözz. A jobb lábfejeden indíts, és haladj felfele a combtőig, majd a bal oldalon ismételd ugyanezt. Ezután haladj felfelé a jobb kézfejtől a vállig, majd mellkasig, és bal oldalon is tegyél ugyanígy – ez legyen az utolsó lépés. A narancsbőrös területeket egyenként 12-12 másodpercig vizezd, a többi részt nem kell ennyi ideig. A folyamatot ismételd négyszer, és mindig hideggel fejezd be, úgy szállj ki a zuhany alól. Ha masszírozós vagy állítható erősségű zuhanyfejed van, érdemes olyan funkciót használni, ami kicsit stimulálja, bizseregteti is a bőrt, ez fokozza a jótékony hatást.

Érdemes szót ejteni arról, hogy a felsorolt praktikák kiváló módszerek, kiegészítő, segítő, hatásjavító jelleggel. A szervezeteddel akkor teszed a legjobbat, ha folyamatosan odafigyelsz rá, és azzal táplálod, ami számára a legjobb. A megfelelő étkezés, illetve a napi legalább 30 perc mozgás együttesen, a felsoroltak pedig hatáserősítő módon segítenek a testeddel kapcsolatos céljaid elérésében.

Ha a Metodic Food-ot választod, már nagyon sokat tettél azért, hogy elérd az optimális testsúlyt, méreganyag-mentesen táplálkozz, illetve visszanyerd az energiádat!

teacskakGyógyteák

A megfelelő mértékű folyadékbevitel elengedhetetlen, ha feszesebb bőrre, karcsúbb alakra vágysz, és ezen felül, kisöpörnéd a méreganyagokat. A legjobb, ha tiszta víz formájában fogyasztod el a napi 2-3 liter folyadékot, de bevethetsz ízesítetlen, aromamentes gyógyteákat is a sikerért – némelyik ezek közül kifejezetten hatékony méregtelenítő.

Melyeket válaszd?

Kiváló vértisztító, salaktalanító és méregtelenítő a csalántea. Segíti az életmódváltást, hiszen kitakarítja a méreganyagokat, ezzel a fogyás ütemét is felgyorsítva. Megtisztítja a testet a lerakódott kemikáliáktól is. Mivel igen erőteljes gyógyhatású szer, napi 1-2 decinél többet nem ajánlott inni belőle.

A zsályának igen sok jótékony hatása ismert, serkenti például a vérkeringést, így segít leszámolni a narancsbőrrel. Emellett kiváló baktériumölő, csökkenti az izzadás mértékét és erősíti az idegrendszert is. Napi 1-3 csésze javasolt belőle. Várandósok kerüljék a fogyasztását.

Sok gyógyteával ellentétben, a rooibos tea nem vesz fel kesernyés ízt az áztatást követően. Antioxidánsokban és ásványi anyagokban bővelkedik, méregtelenítő hatással bír. Szintén magas a C-vitamin tartalma is, és bár kiváló élénkítő, nem tartalmaz koffeint. A reggeli kávé helyett érdemes kipróbálnod, mert az emésztésre is jótékonyan hat.

Értékelje ezt a tartalmat