Így segíti a fogyást az elegendő alvás

Az alvásnak számos pozitív hatásai vannak, ennek ellenére sokan elhanyagolják, és csak 5-6 órát szánnak erre a –szervezetünk számára igen csak szükséges- tevékenységre. Azt már a legtöbben tudják, hogy elegendő alvás nélkül a fogyás sem lesz sikeres, de hogyan befolyásolja a diétánkat, és hogyan hat a fogyásra?

 

A fogyás és az alvás kapcsolata

Számos kutatás bizonyította, hogy az elegendő, azaz napi 8 óra alvásra szüksége van a szervezetnek, többek között a fogyás szempontjából is. A kevés alvás ugyanis a gyenge munkateljesítmény és az ingerlékenység mellett alacsony energiaszintet eredményezhet, ami az étkezési szokásokat is jelentősen befolyásolja.

Ezt például egy kísérlettel is bizonyították, aminek a résztvevőit 7-8 óra alvás helyett maximum 5 órát engedték aludni. Ez azt eredményezte, hogy kevés alvás után jobban vágytak a cukrosabb és zsírosabb ételekre, nem csak nap közben, hanem éjszaka is.

Mivel a kevés alvás kevés energiát eredményez, a hiányzó energiát evéssel igyekszünk pótolni. Az energiaszintünk tehát jelentősen befolyásolja a diétánk eredményességét. Tudni szeretnéd, hogy Neked hogy áll az energiaszinted? Töltsd ki ingyenes vitalitási kérdőívünket, amit ITT találsz.

Energiaszintünket az alvás mellett az életmódunk is befolyásolja, ezért nagyon sokat számít az étkezési szokásunk. Éppen ezért gondoskodtunk róla, hogy étlapunkon olyan diétás ételek szerepeljenek, amelyek minőségi – glutén, cukor, tej és tejtermékmentes-  alapanyagokból készülnek. A fogások országszerte rendelhetők.

Megtekintem az étlapot

 

Az alvás további pozitív hatásai