A folyamatos éhségérzet okai


Sok ember életét megkeseríti a folyamatos éhségérzet, főleg azokét, akik szeretnének egy pár kilótól megszabadulni. Az éhségérzet a fogyás egyik sarkalatos pontja, ezért érdemes pár dologgal tisztában lenni az állandó éhség kialakulásával kapcsolatban.

Sajnos sok ember hajlamos arra, hogy nem figyel oda a test jelzéseire, a kelleténél kevesebbet vagy többet eszik, mint amire a szervezetnek szükség lenne, emellett sok embernél fordul elő, hogy megszokásból vagy valamilyen más hiányérzet pótlása miatt fogyasztanak az elegendőnél több ételt. Pontosabban milyen okok is állnak az éhségérzet mögött?

 

Kevés folyadékfogyasztás

Sok esetben az éhségérzet kialakulásáért a dehidratáltság a felelős. Gyakran előfordul, hogy az ember éhesnek érzi magát, aminek az oka a kevés folyadékfogyasztás. Mivel a dehidratáltság és az éhség érzete hasonlít egymásra, nem nehéz a kettőt összekeverni. Ügyelj arra, hogy folyamatosan pótold a folyadékot, ezzel is elkerülve az állandó éhséget.

 

Unalom

Biztosan Veled is előfordult már, hogy az unalmat evéssel vagy nassolással próbáltad elűzni. Ez az embereknél gyakran előfordul, azonban ezekkel a plusz nassolássokkal nagyon sok kalóriát viszel be a szervezetedbe. Hogyha mindenképpen nassolnál valamit, válassz valamilyen egészséges ételt. Korábbi cikkünkből meríthetsz néhány ötletet.

 

Kevés alvás

Nem is sejtenénk, hogy az alváshiány milyen nagymértékben képes befolyásolni az étvágyunkat. Ez nem is csoda, mivel a kevés alvás kimeríti a szervezetet a felhasznált plusz energia miatt, ami folyamatos éhségérzethez vezet. Ezért nagyon fontos, hogy szánj elegendő időt az alvásra.

 

Nem megfelelő ételek fogyasztása

Az egyik legnagyobb hiba, amit étkezés kapcsán elkövethetünk, az a nem megfelelő élelmiszerek fogyasztása. Ez több szempontból is káros a szervezetre, ide tartozik az állandó éhségérzet is. Nem meglepő, mivel ha a szervezet nem kapja meg a számára megfelelő ételeket, még több tápanyagot igényel, ezzel növelve az éhség érzetét.

Az, hogy milyen arányban ajánlott fogyasztanod a tápanyagokat, az anyagcsere-, valamint a hormontípustól függ. Az anyagcseretípust három kategóriába soroljuk: fehérje, szénhidrát, illetve egyensúlyi.  Az jóllakottságot a fehérje és zsír megfelelő arányú fogyasztása tudja biztosítani. Ha szélsőségesen kerülünk egy tápanyagot, pl. a szénhidrátot, akkor is éhségét fogsz érezni. Ezeket korábbi cikkünkben bővebben kifejtettük, amit IDE kattintva találsz.

Hogyha a típusodnak megfelelően étkezel, szervezeted megfelelő arányban kapja meg a számára szükséges tápanyagokat, így a gyakori éhségérzet is el fog múlni, emellett számos pozitív hatásokat is érzékelhetsz. Hogy megtudd, hogy Te melyik típusba tartozol, kattints IDE!

 

 

 

Értékelje ezt a tartalmat