Elhagyta a cukrot, így reagált a teste – eredmény már napok alatt


A cukor káros hatásairól, arról, mennyi mindent befolyásol a szervezetben, és milyen hosszú távú, kedvezőtlen hatásai lehetnek, úton-útfélen hallhatsz és olvashatsz. Arról viszont már kevesebb cikk és hír lát napvilágot, hogy a cukor elhagyása milyen hatást gyakorol a szervezetre. Erről olvashatsz most, hogy a külső adottságoktól a belső, legmélyebb működésekig, hogyan hat a testedre, ha száműzöd étrendedből a cukrot!

szep-bor2A cukor kiiktatásával sokat javíthatsz bőröd állapotán, tisztább, ragyogóbb látványt nyújt majd az arcod. A ráncosodást és a pattanásosodást egyaránt segíti a cukorbevitel, a túlzott fogyasztás ugyanis gyulladásokat okozhat belül, ami a sejtek öregedését is felgyorsítja. Emellett, a felgyülemlett méreganyagok is távozni akarnak, amihez gyakran a bőrt használják fel, mint „kijáratot”.

Az elégtelen táplálkozás, köztük a túlzott mértékű finomított szénhidrát-bevitel az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. Ezzel pedig ki is alakulhat egy ördögi kör. A rossz alvás miatt „energiát adó” ételeket kíván az ember, például cukrot, de aztán este pont a sok cukor miatt nem alszik jól.

A cukor túlzott bevitele, illetve az ingadozó vércukorszint sajnos befolyással vannak az ember hangulatára, energiaszintjére. Amikor az inzulinszint magasan van, az energia is több, az ember kedve is jobb, mikor azonban csökken, ez változik. Újabb és újabb cukordózis kell, hogy az ember jól legyen. Ha kiiktatod a cukrot, ez a sóvárgás nagyjából 6 nap után megszűnik, energiaszinted és hangulatod stabilabb lesz.

Mivel stabilizálhatod ezen felül az energiaszintedet? 
Alapvetően a cukor bevitele mellett, mindenféle “helytelen” táplálkozási tényező befolyást gyakorol arra, milyen szintű a vitalitásod. Minden ember rendelkezik egyéni anyagcseretípussal, ami meghatározza például azt is, milyen tápanyag-eloszlásból nyer energiát, illetve mi az, ami elfárasztja inkább. Aki nem a saját típusának megfelelő arányok szerint étkezik, gyakrabban küzd hangulatzavarokkal, csökkent energiaszinttel, rosszabbul alszik, és a koncentrációs képessége is jelentősen gyengébb. Arról, milyen táplálkozási típusok vannak, itt olvashatsz bővebben, ha pedig kiderítenéd a sajátodat, itt megteheted!

A cukor elhagyását sokan fogyás céljából tűzik ki célul, és az elgondolás nem is rossz. Bár különböző típusú az emberek testfelépítése, anyagcseréje és hormonrendszere, vagyis más-más ételektől hízik mindenki, általánosságban sajnos elmondható, hogy a cukor senkire nincs jó hatással. Maximum kevésbé látványosak a károk, amiket okoz. A cukorfogyasztás megszüntetése vagy visszaszorítása nagyobb többletsúly esetén már rövid idő alatt komoly változásokat idézhet elő, de kisebb többletsúlynál is remek segítség – a narancsbőr tüneteit is mérsékli például.

Mindezek mellett, természetesen bizonyos betegségek kialakulásának a kockázatát is csökkentheted. Természetesen ezek közül kiemelendő a II-es típusú cukorbetegség, illetve a kardio-viszkuláris rendszerre is pozitív hatásokat gyakorol, ha mérsékled vagy teljesen leállítod a cukorfogyasztást. Mind az emésztő- és kiválasztórendszered, mind a szív-és érrendszered mentesíted, ha kiiktatod a cukrot.

Pontosan egyébként mi a baj a cukorral?

suti3Nem az a gond, hogyha megeszel egy-két szelet sütit szombaton, és az a heti cukoradagod, hanem az, hogy megeszed ezt, és mellette számtalan olyan ételt, amelyben nem is gondolnád, hogy egyáltalán van cukor.

A modern háztartások egyik legnagyobb buktatója és hibája a rengeteg félkész és feldolgozott élelmiszer, ami a kamrában és hűtőben fellelhető. Ezek ugyanis szinte kivétel nélkül tartalmaznak hozzáadott cukrot, bár nem mindig ezen a néven. Akkor is cukrot eszik az ember, amikor nem gondolna rá, és a rohanó, modern élet mellett bizony nem könnyű olyan tudatosnak lenni, hogy ezeket kiszűrhesse.

Rejtett hízás, váratlan betegségek, elsavasodás… Ezek mind összefüggésben állhatnak azzal a 40 kg cukorral, amit az emberek átlagban elfogyasztanak egy év alatt. Negyvenszer annyit, mint száz éve – akkor egy év még csak egy kilót jelentett. Pedig sütiztek már a nagy-és dédszüleink is. Ma azonban, mivel szinte már minden tartalmaz hozzáadott cukrot, az ember önkéntelenül is hozzászokik az édes ízekhez, és máshogy kevésbé érzi finomnak az ételt. Ráadásul az édes íz köztudottan függőséget is okoz, így óhatatlan, hogy újra és újra megkívánja az ember. Ezen sajnos a cukorpótlók, cukorhelyettesítő termékek sem segítenek, mert a függőség nem múlik el. Érdemes tehát lecsökkenteni ennek bevitelét is.

Értékelje ezt a tartalmat