Nem csak az alkohol roncsolja a májat! Íme, még két hétköznapi dolog


A máj a szervezet anyagcsereközpontja, a legfontosabb méregtelenítésért felelős szerv, emellett jelentős szerepe van a tápanyagok lebontásában, a zsír-, a fehérje-, a szénhidrát- és az aminosav-anyagcserében is. Viszonylag sokáig bírja a kedvezőtlen körülményeket, de ha komolyan és végérvényesen károsodik, az akár halálhoz is vezethet – ezért is érdemes vigyázni rá.

Mire figyelj, hogy megóvd a májad egészségét?

Az alkoholon kívül az alábbi két dolog is erőteljesen károsíthatja a máj egészségét.

  • Túlsúly – az elhízás bizony nem jó a májnak

Az elhízás, amelyről nem túlzás azt mondani, hogy egy világméretű járványt jelent, mi is mindig hangsúlyozzuk, hogy nem elsődlegesen esztétikai problémát jelent. Sokkal fontosabb, hogy igencsak veszélyes az egészségre, és a gyakran emlegetett szív- és érrendszeri betegségek, illetve a cukorbaj mellett a májzsírosodást is fontos kiemelni. Szakértők többször is bebizonyították már, hogy a nagyobb túlsúllyal élők fokozottan veszélyeztetettek a zsírmáj kialakulását illetően, ami a májzsugor előszobája. A májban felhalmozódó zsír gyulladást, illetve kötőszövetesedést okozhat, hosszabb távon rontva ezzel a májműködést. Baj esetén azonban nem kell rögtön kétségbeesni, a betegség az elején még visszafordítható – ezért is érdemes többek között odafigyelni a testsúlyodra.

A Metodic Food ételeivel igyekszünk segíteni Neked az ideális testsúly elérésében, hiszen nem kizárólag esztétikai, hanem egészségügyi vonatkozásai miatt is érdemes leadni a komolyabb felesleget. A tőlünk rendelhető ételek diétásak, egészségesek, “méregmentesek”, és ráadásul személyre szabva, az anyagcseretípusodnak megfelelően van lehetőség a megrendelésükre. ITT éred el aktuális menünket!

  • Cukros üdítők – ugyanúgy a máj ellenségei, mint az alkoholos italok

A cukros üdítők a világ legegészségtelenebb termékei közé tartoznak, hiszen felesleges kalóriabevitelt jelentenek, hatást gyakorolnak a vércukor szintjére is, ám mivel nem szilárd, normál táplálékok, az agyat ugyan stimulálják, de végül nem elégítik ki a szervezet szükségleteit. Így hiába iszik valaki cukros üdítőket, és visz be ezekből energiát, enni ugyanannyit vagy többet fog majd, az édes ízekből pedig a cukor függőséget okozó hatása miatt pedig napról napra többet kíván majd. A májra gyakorolt káros hatásai miatt is érdemes abbahagyni ezek fogyasztását, és átállni a tiszta forrás-vagy ásványvízre, esetleg tisztított csapvízre. A Journal of Hepatology egyik kutatása szerint, akik naponta egy vagy több adagnyi cukros üdítőt fogyasztanak, komolyabb jeleket mutanak a máj zsírosodására vonatkozóan, mint azok, akik nem fogyasztanak ilyen italokat. A leginkább veszélyeztetett réteg pedig közülük is a túlsúllyal küzdőké a kutatás szerint. Egy, a fent említettnél korábbi kutatás szerint azok, akik naponta két cukros üdítőt megittak hat hónapon át, a zsíros máj betegségének jeleit mutatták.

Ezek mellett a dohányzás is májkárosító hatású lehet, gyulladást okozhat a májban, és növelheti a májrák kialakulásának kockázatát,

Értékelje ezt a tartalmat