Lassú anyagcsere és kajakóma kínozta: egy dologra figyelt, és elmúlt

Olvasási idő: 7 perc

Az emésztés folyamata nagy munka a szervezetnek. A hatásokat pedig előfordul, hogy külsőleg is tapasztalod: az evés után jelentkező puffadtság, teltségérzet és fáradtság, közismert nevén „kajakóma” formájában. Mi állhat ezek hátterében, és mit tudsz tenni ellenük? Cikkünkből kiderül.

Az emésztés folyamata – röviden

Ahhoz, hogy megértsd, mi okozza a kellemetlen tüneteket, fontos, hogy egészében lásd az emésztés folyamatát.

  1. A szájból indul, a rágással, bizonyos enzimek a nyálon keresztül már ekkor megkezdik az étel lebontását.
  2. A szénhidrátok emésztése még a nyelőcsőben megtörténik.
  3. A gyomorba kerülve a táplálék keveredik a gyomornedvvel, a szénhidrátemésztés leáll, megkezdődik a fehérjék feldolgozása.
  4. Ezután elegyedik a máj epesavjával és az epe által aktivált hasnyálmirigy-enzimekkel is, ezek teszik lehetővé a zsírbontást.
  5. Egy folyékony massza keletkezik, ami áthalad a vékonybélen. Annak alsó szakaszában, a bélbolyhokon keresztül felszívódik a legtöbb tápanyag.
  6. A szénhidrát glükózként kerül a vérbe, a sejtekbe való bejutását a hasnyálmirigy által termelt inzulin segíti.
  7. A zsírok, szemben a szénhidrátokkal és fehérjékkel, változatlan állapotban jutnak át a bélfalon, és közvetlenül kapcsolódnak be az energiatermelésbe.
  8. A fel nem szívódott anyagok a vastagbélen keresztül, végül a végbélen át választódnak ki.

Miért vagy fáradt evés után?

Az emésztés egy meglehetősen energiaigényes folyamat, a fáradtságérzést étkezés után közismerten ez okozza. Emellett

  • a vérellátás csökkenése a fejben is felelőssé tehető a „kajakómáért”;
  • a puffadás, teltség, rossz közérzet a nem diagnosztizált laktóz- vagy gluténérzékenység miatt lehet;
  • romlik a helyzet, ha a hasnyálmirigy elfárad, és nem tudja megfelelően ellátni a feladatát.

Ez főként a rossz táplálkozás miatt következik be. A finomított szénhidrátok és a feldolgozott élelmiszerek túlzott mértékű fogyasztása újra és úja magas inzulinválaszt eredményez, azaz fokozott munkára ösztönzi a hasnyálmirigyet.

Hogyan és hol derítheted ki, mit kéne enned a jobb közérzetért, a puffadás megszüntetéséért? Itt!

A hasnyálmirigy elfáradásának lehetséges következményei:

Ezt NE csináld evés után!

Az étkezés utáni kajakómát sokan, ha tehetik, alvással igyekeznek enyhíteni. Ez azonban a lehető legrosszabb megoldás, alvás során ugyanis szinte leáll az emésztés, oly’ mértékben lassulnak a folyamatok – és a táplálék ekkor csak pang a gyomorban.

Jobb emésztés, jobb közérzet, több energia – lehetséges?

Az emésztési problémákat, puffadástól a székrekedésen át a kellemetlen fáradtságérzetig nem kell elfogadni, és nem kell megtanulni együtt élni velük. Ez ugyanis nem természetes állapot! A tested azért ad ilyen kedvezőtlen válaszokat, mert nem a megfelelő üzemanyaggal táplálod. Lehet, hogy amit eszel, ízlik, és úgy gondolod, egészségesen táplálkozol, azonban ami globálisan „egészséges”, nem biztos, hogy a Te szervezeted számára is kedvező. Miért? Mert nem vagyunk egyformák – olvass utána!

Érdekel az anyagcseretípus-mérés!

Az egészség közös ügyünk, segítsük egymást jobb és minőségibb életet élni!