Ekcémával küzdesz? Ennyi minden befolyásolja, elmúlik-e


Az ekcéma rengeteg embert érintő bőrbetegség, és mivel látható tünetei vannak, kellemetlen és zavaró is. Sok minden befolyásolja a kialakulását, illetve a megszüntetését is, de amiről kevesebbet hallani a többinél, az a táplálkozás. Miért, és hogyan hat az ekcémára az, amit megeszel?

Az ekcéma tünetei:
  • vörös,
  • száraz, hámló,
  • estleg repedezett,
  • viszkető vörös foltok formájában jelentkezik, leggyakrabban a végtagokon, illetve a hajlatokon, de sokaknál a törzs, a nyak is érintett terület.
Kétféle ekcéma létezik

A bőrgyógyászok megkülönböztetnek úgynevezett atópiás ekcémát, illetve kontakt ekcémát. Előbbi genetikailag öröklődik – ha a betegség maga nem is, a hajlam igen, és viszonylag kevés hatásra ki is alakulhat.
A kontakt ekcéma külső hatások miatt alakul ki, ebbe beletartozik a környezeti szennyezettség, a különféle kozmetikumok vagy mosószerek, öblítők, amelyek irritációt váltanak ki, illetve sokat ront az ekcémán a stressz is. Emellett van még egy fontos tényező, ami befolyásolja az ekcéma kialakulását, illetve gyógyulását, ez pedig az étkezés.

Állhat a háttérben az egyes ételekre való túlérzékenység. Például ez fordulhat elő az olajos magvakkal, a tojással vagy az eperrel, illetve a legtöbb citrusfélével kapcsolatban.
Sokszor a gluténra való túlérzékeny reakció az, ami ekcémaként jelentkezik, illetve előfordulhat ugyanez még a tejtermékek, a szója, a füstölt húsok, illetve bizonyos adalékanyagok – például a nátrium-glutamát – hatására.

Továbbá, a táplálkozás más módon is képes ekcémát okozni, a lelassult anyagcsere által. Mivel a méreganyagok nem, vagy csak nagyon lassan képesek távozni a szervezetből, a test más módokon kezed “ürítésbe”, például pattanások, pikkelysömör vagy épp, ekcéma útján. A tartósan helytelen étrend számos anyagcsereproblémát képes előidézni.

Ha szeretnéd helyreállítani az anyagcseréd működését, gyorsabb és hatékonyabb emésztőrendszert szeretnél, válaszd minden hétköznap a Metodic Food ételeit, amelyek az anyagcserére pozitív hatást gyakorló alapanyagokból, gluténtól, laktóztól, cukortól és adalékoktól mentesen lettek összeállítva.

Bizonyos betegségekről is árulkodhat az ekcéma:
  • utalhat a hormonális egyensúly felborulására,
  • emésztőrendszeri betegségekre,
  • inzulinrezisztenciára,
  • tartós szorongás, depresszió is kiválthatja.

Kezelések tekintetében az okot (kiváltót) és az okozatot (az ekcémás kiütéseket) együttesen szükséges kezelni.

Értékelje ezt a tartalmat