Édes ízek hízás nélkül? 3 édesítő alternatíva, 3 alkalmazási terület


Az édességek elhagyásában az a legnehezebb, hogy mit is válasszon az ember cukor helyett? Mert az édes ízekről összességében egészségesebb ugyan leszokni, de – főként az elején, illetve a konyhai tevékenykedés során – még szükségesek az alternatívák. Három felhasználási területet, és hozzá illesztve, három édesítő anyagot mutatunk most be.

Napi szintű édesítésre, például teába: cukor helyett legjobb a stevia

Főleg azért, mert folyékony formában is beszerezhető, könnyen adagolható, hőstabil, és igen magas az édesítő értéke. A répacukornál közel harmincszor édesebb. Kalóriaértéke nulla, és a cukorbetegeknek nemhogy ajánlott, hanem egyes kutatási eredmények szerint, gyógyító hatással is van a betegségre. Természetes édesítőanyag, amit a jázminpakóca nevű növényből nyernek ki.

Sütéshez, főzéshez: xilit vagy nyírfacukor 

A család sem fogja érezni a különbséget, ha nyírfacukorral vagy xilittel édesíted az ételeiteket, süteményeiteket, lekvárjaitokat, befőttjeiteket. Ennek egyik oka, hogy alig van mellékíze (néhányan éreznek egy kis mentolos utóízt, mások semmit), édesítő értéke pedig közel azonos, mint a közönséges kristálycukoré. Így nem kell átszámítanod a receptekben szereplő értékeket. Rengeteg állagban és formában kapható, sima kristályos édesítőként, továbbá a “kockacukortól” a por verzión át egészen a vaníliás “cukorig”. Kalóriatartalma viszont csekélyebb, glikémiás indexe pedig kifejezetten alacsony, 7-es, ráadásul a fogakat sem károsítja. Nem használható viszont kelt tésztákhoz, mert nem lép reakcióba gombafélékkel, így az élesztővel sem, illetve nem is karamellizálható.

Mi a különbség a xilit és a nyírfacukor között? Nagyobb mennyiségben a nyírfacukor rostjában található xilánból nyerik ki, de a nyírfacukor és a xilit nem egyértelműen ugyanaz, mert a xilitet sok esetben a kukorica csutkájából állítják elő.

Metodic Food édesítésre nyírfacukrot használ az ételeihez – ebben is igyekszünk a legjobb alternatívát nyújtani számodra. Emellett magas minőségű glutén- és laktózmentes alapanyagokból, kókuszzsírral készülnek ételeink. Kóstold meg őket! Csak pár kattintás az egész.

Kókuszcukor vagy kókuszvirág cukor – alapvetően nem ajánlott, de nem árt, ha mégis van otthon

Ha mindenképpen szükséged van időnként a sütéshez-főzéshez olyan édesítőre, ami pontosan úgy reagál, mint a sima kristálycukor, akkor érdemes otthon tartanod kókuszvirág cukrot. Édesítő ereje közel azonos, enyhén karamellás íze kifejezetten finom, és jól is karamellizálható, illetve kelt tésztákhoz is alkalmas. Időnként tehát használhatod, esetleg kiegészítő édesítőként, de ne fogyaszd minden nap, főleg ne nagyobb mennyiségben. Bár glikémiás indexe alacsonynak számít – 35-ös – összetevői szempontjából, majdnem 90%-a közönséges cukor, vagyis szacharóz, a maradék pedig glükóz és fruktóz. Diétásnak tehát semmiképp sem neveznénk.

Értékelje ezt a tartalmat